Az
Egy Jobb Jászberényért Egyesület (EJJE) péntek délután tartotta első lakossági
fórumát a Déryné Művelődési Központban. Az egyesület és képviselő-jelöltjeinek
bemutatkozása után szimpatizánsok és érdeklődők is tehettek fel kérdéseket dr.
Magyar Levente polgármesterjelöltnek és az egyéni körzetek jelöltjeinek.
A bemutatkozó fórum levezető
elnöke - az 5. számú választókörzet jelöltje - Szántai Tibor köszöntötte a
megjelenteket és dióhéjban bemutatta az egyesületet. Elmondta, hogy az EJJE
2010. április 6-án tartotta alakuló ülését, kezdeti programjukat szakemberek
tanácsainak és észrevételeinek nyomán egészítették ki, formálták teljessé.
Irodájukban, a Szabadság utca 3. szám alatt, várták és folyamatosan várják a
lakosság javaslatait, megoldásra váró problémáit, a várost érintő sarkalatos
kérdések kapcsán tett építő jellegű észrevételeit. Az EJJÉ-t támogató
nagyvállalkozók sorából kiemelkedik Takács János, az Electrolux Kft.
Közép-Kelet Európai Holdingjának vezetője. Képviselő-jelöltjeik Jászberényben ismert,
köztiszteletben álló emberek. Közülük hatan már gyakorlottnak számítanak a
képviselői munkában, hiszen korábban képviselőként dolgoztak az
önkormányzatban. A négy, képviselői múlttal még nem rendelkező jelöltről is
elmondható, hogy szakmájában jó szakembernek számít, aki sokat tehet a város
fejlődése érdekében.
Dr. Magyar Levente, az
egyesület polgármesterjelöltje, aki korábban tizenhat évig irányította a
várost, beszédét önvizsgálattal kezdte. Helytelen cselekedetként értékelte,
hogy leköszönt polgármesterként 2006 óta nem hallatta a hangját. Hozzátette,
úgy érzi, hogy sok vallásos ember van a városban, mégsem figyeltek oda Jézus
azon szavaira, amikor apostolait azokkal a szavakkal bocsátotta igehirdető
útjukra: Ne féljetek!
- Ezek azok a szavak, amelyek 2010-ben
különösen aktuálisak Jászberényben – folytatta a polgármesterjelölt. A
következő önkormányzat legfontosabb feladataként az emberek komoly
egzisztenciális félelemérzetének megszüntetését fogalmazta meg. Ezt követően
rátért az egyesület programjának ismertetésére, mely az egyesület és jelöltjei következő
négyéves munkájának alapvető irányvonalát képezi.
A jászberényi kórház helyzetével kezdte a
sort, elmondta, Eger és Hatvan példáját látva kiderült, hogy gazdasági
társaságként működése kilátástalan helyzetet teremt. Olyan struktúra jött létre,
ami bizonyos kínálkozó lehetőségekből kizárja az intézményt. Tarthatatlannak
nevezte azt az állapotot, hogy a hatszáz dolgozót foglalkoztató kórház
betegeinek mindössze 30%-a helybéli. A fennmaradó 70% a környékbeli
településekről kerül ide, a kórház fenntartását mégis teljes egészében a város
állja, és fizeti évről évre a termelődő többletköltségeket is. El kellene érni,
hogy a fenntartói költségeket a betegszám arányában a települések viseljék –
mondta Magyar Levente. Az egészségügy
városi helyzetének megoldása nagyban függ a kormányzati intézkedésektől, de a
jövőben mindenképpen hangsúlyt kell fektetni a térségben kiemelkedő szolgáltatások
erősítésére, mint a gasztroenterológia. Járványügyi szempontból fontos a TBC
kérdése, melynek súlyosságára mostanában döbben rá az ország – fogalmazott
Magyar Levente, hozzátéve, hogy szervezett szűrés a kistérségben csak
Jászberényre fókuszáltan működik.
Az oktatásra rátérve elmondta,
hogy a város több magas színvonalon működő oktatási intézménnyel rendelkezik,
ám a két önkormányzati általános iskola tanulói létszámában folyamatos a csökkenés.
Annak érdekében, hogy az iskolák állni tudják a versenyhelyzetet, ne kelljen
összevonni az intézményeket és álláshelyeket megszüntetni, az egyesület
kidolgozta az egésznapos iskola programját. Ennek lényege, hogy a kötelező
tárgyak mellett a szülők a gyermek tehetsége és érdeklődése alapján
választanának a készségtárgyak és nyelvek között. Ezeket oktatását is
megoldanák az egésznapos iskolában, melyben a hittan, az erkölcstan is helyet
kapna. A családokat pedig segítené az iskola azzal, hogy iskolabuszokkal vinnék a gyerekeket úszni, korcsolyázni, focizni, vagy éppen a néptácegyütteshez, nem a szülőknek kellene szaladgálni a lurkókkal.
A szociálpolitikájáról szólva
elmondta, hogy négy cikluson át tartó vezetése alatt Jászberény ezen a téren
mintavárossá nőtte ki magát. Célja ennek helyreállítása, a szociálisan hátrányos
helyzetű kisebbségi és magyar családok számára lehetőségek teremtése a
problémáik megoldására. Szó volt a Neszűr helyzetéről is, melyet pénz nélkül,
az elhagyott, műveletlen területek, ingatlanok felvásárlása nélkül az
önkormányzat nem tudja megoldani.
A programismertetés mellett
több kérdésről a hallgatóság érdeklődése kapcsán esett szó. A helyi hagyományok
és a kultúra ápolása elsődleges szerepet játszott a testvérvárosi kapcsolatok
kiépítésében. A turizmus fejlesztéséhez is erre lehet alapozni. A huszárlaktanya
helyzetének megoldására a civil egyesületek közös segítségét, javaslattervezet
kidolgozását kérte Magyar Levente.
- Szétesett országban élünk és sok
tekintetben szétesett városban. Soha ennyi szóbeszéd nem járta a várost, soha
ennyi feljelentés nem történt, mint az utóbbi egy évben – mondta a
polgármesterjelölt. A város működését érintő hibák között elsőként említette,
hogy a politikai pártok helyi szinten működő frakciói nemcsak egymás ellen, de
frakción belül is ellenségeskednek, és ez rányomja a bélyegét a városban zajló
fejlesztések körüli anomáliákra is. Példaként említette a Jászság Népi Együttes
székházának átépítését, melyre 2008 óta megvan a pénz, mégsem történt azóta egy
kapavágás sem. Az egymás elleni küzdelem kioltotta a város fejlődését segítő lobbitevékenységet, és ennek a város lakói isszák meg a levét nap mint nap, hiszen elmaradtak szükséges beruházások.
A program sarkalatos pontjainak
ismertetése után a választók bizalmát kérte ahhoz, hogy azt a jövőben
következetesen végre is hajthassák. Természetesen a tíz körzeti jelölt is bemutatkozott és a fórum résztvevői kérdései nyomán a sarkalatos ügyek - Neszűr, közmunkák, kerékpárút, főtér fejlesztése - is szóba kerültek. RP-KE
|