A 2006-os parlamenti választás közeledtével egyre inkább felerősödik a kérdés, hogy folytatódik-e a rendszerváltás óta permanens, kormányváltási hangulat, vagy 1990 óta először, sikerül a regnáló adminisztrációnak megtartania a hatalmat? A jelenlegi közvélemény-kutatási adatok, bár a Fidesz előnyét jelzi, múlt hónap óta a kormánykoalíció győzelmét sejteti. A végeredményt természetesen nagyban befolyásolja, hogy a következő választásokon hány párt kap felhatalmazást a választóktól, hogy képviselőket küldjön a parlamentbe. Ennek ismerete azonban még nem ad feltétlen választ a kérdésre, hiszen a kisebbik pártok hozzáállása – főleg az MDF-é -, ma még kérdéses, így akár nagy meglepetés is érhet bennünket. Az Sonda Ypsos e havi felmérése még mindig a nagyobbik ellenzéki párt előnyét mutatja, viszont tartalmaz egy-két olyan adatot is, ami figyelmeztetés lehet Orbán Viktor és csapata számára. Míg a fővárosban, egy minimális előnyre tettek szert, addig két fontos bázisban is súlyos veszteséget kellett elszenvedniük. Az egyik a vidéki városok, ahol az MSZP egalizálta a versenyt, a másik pedig az értelmiségi réteg, ahol bár még mindig a fiatal demokraták vezetnek, de veszítettek támogatásukból, míg a nagyobbik kormánypárt növelte az adott körben az elfogadottságát. Itt nem is az a lényeges, hogy pár százaléknyi, korábbi Fidesz szavazó a kormányt erősíti, hanem hogy egy olyan közegről van szó, amely igen nagy hatással van a választók egyéb rétegeire. A magyar értelmiség a korábbiakban is nagy hatással volt a választások kimenetelére, hiszen a körülöttük lévő holdudvart könnyedén magukkal ránthatják. Ennek pedig akár az is lehet az egyenes következménye, hogy az MSZP, akár önállóan is képes lehet a választások megnyerésére, ami egy két, vagy három párti parlament esetében, hosszabb távon is bebetonozhatja őket a hatalomba. A kormány, a két száznapos programnak, illetve annak, hogy betartotta a választási ígéreteit, azt köszönhette, hogy minden eddiginél tovább volt képes megtartani a népszerűségét. Azután az elkerülhetetlen szimpátiavesztés az európai parlamenti választások környékén eszkalálódott, amit az előrejelzéseknél is nagyobb támogatottsággal nyert az ellenzék, ráadásul az MDF is sikeresen lépte át az 5 százalékos küszöböt. A következő nagy csata a december 5-ei népszavazás volt, ami nem hozott döntést, mind a két oldal elvesztette bázisát, de legalábbis a szavazóik, arra az esetre vonatkozó támogatását.
A tavaszi „iszapbirkózás” utáni az első látványos pengeváltást az államfőválasztás hozta, amit – hathatós SZDSZ segítséggel – a Fidesz nyert meg. Sokáig úgy tűnt, hogy a nagyobbik kormánypárt nem lesz képes egyhamar magához térni a pofontól, de aztán jött a Gyurcsány-Orbán vita. Az akkori felmérések azt mutatták, hogy minimális, hibahatáron belüli előnyt szerzett a jelenlegi kormányfő, vagyis akkor úgy tűnt, hogy politikai értelemben döntetlen lett az eredmény. Az utóbbi pár hónapban annyi változott, hogy az akkor szerzett plusz támogatást Orbán felélte, míg Gyurcsánynak sikerült azt megtartani és kamatoztatni is. A felmérési adatok még mindig 50 százalék alatti hajlandóságot (biztos szavazók aránya) mutatnak, ami jóval alacsonyabb a négy évvel ezelőttinél. Ez jó hír lehet a kisebb pártoknak, de rossz azoknak, akik úgy gondolják, hogy a demokrácia lényege a kormány mind nagyobb arányú támogatottsága, amivel biztosíthatja legitimációját. Ma még nem lehet megmondani, hogy egy év múlva ki lesz a kormányfő, de azt ki lehet jelenteni, hogy mind a két esélyes, gyakorlott politikus, erős személyiség, így lassan már kettejük harcává válik a jövő évi választás. Talán nem felelőtlenség kijelenteni, hogy a kormány támogatottságának növekedése mögött, a munkájuk értékelésén kívül két fontos dolog sejthető; egyrészt az ellenzék sikertelen fogáskeresése a kormányzati munkán, másrészt pedig az, hogy a nyáron végre elkezdtek odafigyelni arra, hogy nem csak az a fontos, hogy mit mondanak, hanem az is, hogy hogyan teszik mindezt. Az előny most Gyurcsánynál van, de senki se higgye, hogy Orbán Viktor feladta a küzdelmet…
Korábbi cikkek a témában:
Győzelemre játszva - újra nyílt a politikai verseny
Seszták: Gyurcsány, Orbán klónja a szociknak
Volt (?) Gyurcsány - Orbán vita
Lesz Gyurcsány-Orbán vita
Pacifista számháború - Gyurcsány kontra Orbán
Kétpártrendszer?!
Kommunikál a kormány
Szita Károly és a kávé...
Koalíció 2006 - Szekeres Imre válaszol
Gyermek(ded)játék a Parlamentben
Államfőválasztási anomáliák - Lengyel László válaszol
Publikálta null |
|
|
|
|
Egyetem
Építőipar
Helyilap
Intézmények
Kereskedelem
Kistérségek
Szolgáltatás
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Választókerület(ek)
|
|