Nem csitul a botrány Steven Spielberg legújabb filmje, a München körül, amely azt mutatja be, hogy likvidálta az izraeli titkosszolgálat azokat a palesztin terroristákat, akik mészárlást hajtottak végre az izraeli sportolók körében az 1972-es müncheni olimpián.
A bemutató után főleg Izraelből érkezett éles kritika, amely szerint Spielberg túlságosan leegyszerűsítő képet fest az eseményekről, és nem érti a történtek lényegét. Most, amikor a München öt Oscar-jelölést kapott, amerikai fundamentalista zsidók támadják a rendezőt, mert úgy vélik, már eleve az a tény is súlyos hiba, hogy a film a palesztinok álláspontját is ábrázolja – a terroristákat ugyanis nem megérteni, hanem elpusztítani kell. Spielberg nyílt levélben válaszolt a vádakra.
- Filmem elfogulatlan ábrázolása a szörnyű eseményeknek, és abban a reményben készítettem, hogy békeimaként fog működni a konfliktusokkal küzdő közel-keleti térségben – hangzik a rendező válasza. – A zsidó közösség nagyon dühös lett rám, pusztán azért, mert engedem szóhoz jutni a palesztinokat is, miközben a München egyáltalán nem támadja Izraelt, és csak nagyon finoman bírálja azt a nézetet, hogy erőszakra erőszakkal kell válaszolni. A filmem egyszerűen kérdéseket tesz fel, mert ez a legbonyolultabb történet, amelyet valaha is elmondtam. Azzal vádolnak, hogy elkerüljük az egyenes erkölcsi válaszokat, ami természetesen nem állt szándékunkban, és nem is tettünk ilyesmit. (Munich - már a hazai mozikban!)
|